Bemutatkozás

Magyarországon az első zeneiskola 1727-ben alakult Budán. A XIX. század elején már volt néhány önálló zeneiskola is. Ezek egyikéből fejlődött ki később a Nemzeti Zenede.

1910. szeptemberében Sztojanovits Jenő zeneszerző, iskolai igazgató javaslatára 25 polgári iskolában 6 tanárral, önként jelentkezők részére indítottak rendszeres zeneoktatást a szociális viszonyoknak megfelelő tandíjak mellett.

1951-ben megalakult a nagy Budapest. 1952-ben a peremkerületeket – így a XVII. kerületet is – bekapcsolták a zeneoktatásba. Létrejött a Fővárosi Zeneiskola Szervezet Irsai Vera vezetésével. A XVII. kerület zenetanfolyamait Fränkel Pálné, a kőbányai Szent László Gimnáziumban működő 5. számú körzet igazgatónője szervezte meg és vezette 10 évig. Utóda Horváth Teréz lett.

A tanszakok számának és a növendékek létszámának növekedése a szervezet növekedéséhez vezetett. Ezért a Fővárosi Tanács VB Oktatási Főosztálya 1968-ban megszüntette  a Fővárosi Zeneiskola Szervezetet és a zeneoktatás ellátása a kerületi Tanácsok VB Oktatási Osztályainak feladata lett. Minden kerületben létesült egy központ, a XVII-ben Rákosligeten, a Ferihegyi út 36. szám alatti önálló épületben kapott helyet. Az igazgató Csebiss Lídia zongoraszakos tanár lett.

Az önállósulással a tanárok a kisebb közösségekben jobban összekovácsolódtak, a hangversenyek helyszíne a rákoskeresztúri Dózsa György Művelődési Ház lett. Így a kerület kulturális életébe bekapcsolódhatott az iskola.

1970-ben Rázga József lett az igazgató.

1973-ban vetődött fel a gondolat, hogy az iskola felvegye Bartók Béla nevét, aki 1906 és 1920 között több éven keresztül nyaralt, majd lakott Rákoshegyen. Innen indult népdalgyűjtő útjaira, és itt alkotta számos művét. Az új név felvételére az engedélyt 1975-ben kaptuk meg. A névadó ünnepség 1975. november 21-én volt, ahol ifj. Bartók Béla is előadást tartott édesapjával kapcsolatos emlékeiről, valamint sor került az iskola Ferihegyi útra néző homlokzatán egy Bartók Béla arcát ábrázoló dombormű leleplezésére is, melyet Rácz Edit készített.

Az iskola igazgatója 1976-tól 2000-ig Serné Kutas Edit volt. A jelenlegi igazgató 2000-től Dely Csaba.

1997-ben az iskola új központi épületrészt kapott a 1173 Budapest, Pesti út 80. szám alatti felújított iskolában.

1997 és 1998-ban kerültek bevezetésre a művészeti tanszakok és iskolánk felvette a Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola nevet.